i'm questioning everything. it's very healthy.

#235

- de én mostmár kurvára meguntam ezt a szar stattanulást és igenis, hogy kezdek hisztis lenni !!!

- jójójó, mindjárt nézünk dinoszauruszpornót.

- ja, akkor jó.

#234

péntek reggel nagyon nagyon nehéz indokot találni arra, hogy miért is kellene nekem felkelni az ágyból. vagy bármelyik reggel, for that matter. viszont egy szakdolgozat-konzultáció kajak sokat segít az ember kedélyállapotán, pláne, mikor a konzulensed azt mondja, hogy "én is örülök, hogy ettől a head vs specifier problémától végre jobb kedved lett".

ma a vonaton elolvastam vian köpök a sírotokra című művét. a velem szemben ülő srác kétszer kérdezte meg, hogy minden rendben van-e, úgy lesápadtam párszor...

#233

ideges és hisztis leszek attól, hogy nem tudok önmagam lenni. amikor a legjobban kellene, akkor képtelen vagyok rá. és attól is ideges és frusztrált leszek, hogy nem tudom, hogy vajon az, amit én önmagamként definiálok (definiáltam?), az vajon még mindig releváns-e. lehet, hogy elmúlt, és sosem jön vissza. de ez, ami most vagyok, ez nem önmagam vagyok. nem akarok ez lenni. nem akarok kínlódni, nem akarok hisztizni, nem akarok megzuhanni. apró darabokból kezdem újra kirakni az életem és önmagam, és nem tudom, vajon hasonlítani fog-e a régihez. vagy hogy hasonlítani fog-e egyáltalán valamihez. és mikor jutok már el odáig, hogy nem rágódom ezeken, meg az egész kibaszott önismereti válságon. you see, i have issues you've never imagined.

#232

ma egy pillanatra megéreztem, hogy milyen az, amikor rendben van minden. csak egy pillanat volt. egy érzés. egy rövid benyomás. hogy basszus, jó helyen vagyok. hogy végre, hónapok óta először, nemcsak jó helyen vagyok, és jól érzem magam, hanem valami olyat csinálok, aminek értelme van, és ami én vagyok. ez estefelé hat körül volt, a  3. emeleten, az angol nyelvészet tanszéken.

#231

- kérem fáradjanak a bejárathoz, 5 perc múlva kinyitjuk az ajtókat, be lehet fáradni a terembe, kezdődik az előadás.

- [instant pánik, magas hangszín] dehát mi most bujkálunk bazmeg, bujkálunk !!!

na, így néz ki, amikor az egyébként kedves felszólításra pánikkal reagálunk a színházban, csak azért, mert szintén erre az előadásra vár valaki, akivel mi kurvára nem szeretnénk összefutni.

#230

volt több pillanat is, amikor megéreztem, hogy itt valami félrecsúszik. hogy ez nem olyan lesz, ahogy azt képzeltem. hogy ez egyáltalán nem lesz így jó. hülye pillanatok, jelentéktelen történések voltak. például mikor rájöttem, hogy senki sem mondja olyan gyönyörűen, hogy angyal, mint ő. ez alapvetően egy borzasztó dolog. hogy gyönyörűen mondja azt a szót, hogy angyal. mert nem szeretem ezt a szót. sem szemantikailag, sem hangtanilag. nincsenek angyalok, sosem hittem bennük. és a [gy] az szerintem egy rettentő csúnya hang (vagy kettő, de ez most nem releváns). és egyáltalán nem is használom ezt a szót, mert nem is szép, és mert semmi tartalma nincs számomra. és akkor itt van egy ilyen mihaszna, csúnya szó, ami megszépül. dehát ha egyszer szépen mondja. de tényleg.

#229

találkozunk, beszélünk, oké. jófejek vagyunk egymással, vicceskedünk is, oké. gondolok rá. kurvasokat. még ezt is hajlandó vagyok leokézni, mert hát micsináljak. na de az, hogy már 4 kibaszott napja csak vele álmodom, az melyik telibekúrt univerzumban van rendjén?!

#228

mindig tudtam, hogy a szkepticizmusom és örök kételkedésem az nem valami velem született betegség, hanem az évek során felszedett egyik legelőnyösebb tulajdonságom. hiába próbáltak az ellenkezőjéről meggyőzni. és ma, végre, i was justified. amikor a passive vP és VP szerkezetéről volt szó, és ott tartottunk, hogy a BE az inserted from outside the structure, akkor én felvontam a szemöldököm, és nyilván fintorogtam is, mert szoktam, mire a konzulensem azt mondta, hogy "i know, too, that you have bad feelings about it and you have every right to be sceptical. and you should be." i luv angol nyelvészet tanszék. legkirályabb hely ever.

#227

kiröhögött, amikor tegnap délután azt mondtam, hogy dehát én vágyom a sörre, és gecire nem értettem akkor sem és most sem, hogy miért kell ezen röhögni. most vagy a humorérzékem, vagy az öniróniám vesztettem el.

#226

volt olyan időszak az életemben, ami arról szólt, hogy megtapasztaltam a saját korlátaimat. akkor is, és utólag visszatekintve is, boldog voltam ettől. fejlődéslélektanilag, nyilván. meg mert szükségem volt rá, hogy belássam ésszel, nem megy minden úgy, ahogy azt elképzelem. nem irányíthatok mindent, a dolgok tőlem függetlenül is megtörténnek, és sajnos nincs mindenre ráhatásom, ezt el kell fogadnom. örültem, hogy ezt beláttam, úgy éreztem, kicsit több lettem ettől. kiegyensúlyozottabb, érettebb. most viszont az van, hogy gecire meguntam, hogy hónapok óta mást sem csinálok, mint a saját korlátaimat tapasztalom meg újra és újra. sokkal többet és sokkal intenzívebben, mint abban az időszakban, ami pedig erről szólt. mindenhol csak falak és korlátok. kudarc. vagy olyan korán bukom bele, hogy még kudarcnak sem nevezném, annyira hamvába holt. hátmiafaszleszígy.